Szeptember

De régen írtam… igen, “anya-rabszolgaként” kevés idő adatik ily semmiségekre, mint egy-egy naplóbejegyzés…

Elkezdődött az iskola, s a gyönyörű őszi idő szívem-lelkem melengeti – végre nem gyulladunk fel napközben és akár délelőtt, akár délután sétálunk, kellemesen melenget a nap. Imádom!! A hely, ahol lakom, gyönyörű… (Gödön lakom. 🙂

Teniszedzésen voltam tegnap, kis-nagyfiamén (a középsőén). Csodálatos környezetben, egy golf-hotel mellett van a pálya. Kicsivel egy ideig néztük a nagytesót, majd megléptünk és elmentünk a hotel parkjába hintázni. A fű tömör, mindenhol, amerre szem ellát, puha szőnyeg. Hatalmas ősfenyők és golfpályák, tó, pici utak – a paradicsomban éreztük magunkat! Nem volt ember, sem közel, sem távol. Egyébként sem vagyok egy nyugtalan természet, de ott igazi meditatív érzésem volt. Zöld, zöld, fák és csend – ez az én természetes közegem. Szangvinizmus ide vagy oda, a nyüzsgést csak ideig-óráig viselem el. Legszívesebben leültem volna meditálni, ott azonnal. Ám nem kérdéses, hogy mire szemem felnyílt volna, a pici pocok nem lett volna sehol. 😉

Többen megdöbbennek – az utcán leszólítva minket – hogy a legcsöppebb mennyi mindent beszél már. Néha három szótagú szavakat is, ami nagy dolog egy másfél évestől. Olyanokat, mint “pénztárca”. (= Kedvenc játékszere, ha néha ki tudja emelni a táskámból. :))

De vissza a teniszhez. Csodálatosan játszik a kicsi-nagy (ez jobb szó, mint a középső), felnőtteket megver már teniszben… Jövőre versenyezni fog, ez az álma. Kívánom, hogy teljesüljenek a vágyai. Megérdemli, csodálatos kis ember. :))

Mostanában nyögök nagyokat, ha elfut a lakás- nem tudom (illetve tudom, csak nehéz) három fiúgyermek ellenében fenntartani az állandó rendet. Ők is kellenek hozzá. Igen, igen, a fiús anyák… Mi kényeztetjük el őket, és belőlük válnak majd lusta férjek. 😉 Tisztelet a kivételnek… Egy-egy feladatot rájuk bízok, ám nagyon szeretném, ha maguktól is rájönnének, a szemét nem megy ki a kukába, illetve ha ki is megy, zsák nem tevődik újra…. Megint és megint elmondani, jajj. Nem szeretem, ha kereplővé változtat akármelyikük. Másképp azonban nem tanulják meg, és én azt szeretném, hogy fiatal felnőttkorukra önállóan is képesek legyenek gondoskodni magukról….

A nagy már például maga vasal… Nem gondoltam volna, hogy eljön ez az idő, ám előző este mindig kikészítjük a másnapi ruhákat és vasasalunk (és ez a nő nem vasalva teszi be őket a szekrénybe :P). Kedves nagyfiam imádja pl. az ingeket. Ropogósra vasalva. Mondtam, hogy nosza, itt az idő, eddig mindig én tettem ezt, elvégre az ő ingei… A nagy kicsit lamentált, sipogott és bénázott, de mivel következetesen lusta voltam, így néhány nap alatt gyakorlatot szerzett benne. Huh, piciny megkönnyebbülés évtizedek vasalása után, hogy van még valaki, aki ért hozzá… :))

—

Más. A pici csak szeptember elején, közel másfél évesen kapta csak meg a 15 hónapos oltását. (Húztam az időt, így jobb az immunrendszerének + kapott homeopata bogyókat a mellékhatások kivédése végett- Istenem, de jó a homeopátia!!! Bárcsak mindenki ismerné…). A lényeg, amit az anyai elégedettség írat velem: meg sem nyikkant! Mintha nem vágta volna bele a dokink (villámsebesen és profin, hozzáteszem) a tűt. Nem lázasodott be, semmi baja nem lett. HOMEOPÁTIA!!!! Yeah. 😀

Semmiségekről szólt ez a blog… Nekem is vannak sötét napjaim, de elkergetem őket- és főleg nem írom le (telefonban sem fárasztok vele mást). Hiszen ingyen van jót gondolni és pozitívnak lenni!! Néha egy-egy panaszkodó nagyon lefáraszt. Én miért nem teszem??? Mert adni szeretnék, nem elvenni… Hmmmm. Megfontolandó dolog, igaz? 😉