Igen, róla van szó. A legkisebb angyal-gengszter gyerekemről. Közel 5 és fél éves, és nem almás pite a tündérfiú. Tegnap valakinek a lelkét kellett ápolni telefonon (hmmm, mikor valaki odaragad és nem lehet letenni, grrrr), és az én kicsikém megelégelte, hogy anyja non-stop karattyol. Hozott nekem üdítőt (kint csücsültem a kertben), mosolyogva. Majdnem megittam. Bors volt benne… Aztán a kedvenc kék vizes üvegemet tunningolta fel egy kicsit – s kínált meg belőle – fokhagymaporral. Nem úszta meg az anyai litániát a lelketlen gazemberekről a drága… Tényleg angyalarca van (na meg a tesóinak is – az édes középsőnek még mindig “angyalarcú terrorista” a Papa által használt neve….) – egy harcos konok természetével elegyítve.
– Kitart a végsőkig. Nem fogadja el a “nem” szót. Számára ez a “lehet” szinonimája (és sok mindent el is tud érni…).- Akaratos. Meg van róla győződve, hogy mindig igaza van. (Férfiak! Nem ismerős ez??)
– Életvidám. Magyaráz, magyaráz, mint egy mini felnőtt. Jó társaság, idősebbeket is kiválóan elszórakoztat.
– Elbűvöli a nőket. A pénztáros-kisasszonyok állandó kedvence, “milyen-gyönyörű-gyerek”-úrfi. Nem ez a legfontosabb!! 3 ilyen gyerekem van. Legyenek jók. Ne csak a kellemes arcukért elismert férfiak…
– Nagy bot-gyűjtő. Nálunk a bot a minden. Puska, kard, fűrész, sétapálca, hajó, bármi! Itthon dobozban gyűjti a szebb példányokat. (Minek az ilyen gyereknek egyéb játék? Vissza a természethez.)
– Harcművész akar lenni. Úgy esik el, ha néha beleakad valamibe, mint egy tollpihe. Én várom a nagy placcsanást, ő meg leteszi a kezét, és kecses fekvőtámaszba szökken. Már ki is nézte az apja guruját, hogy ő legyen a mestere (hmmm, nincs rossz ízlése – Attila a LEGJOBB egész Európában – és azon túl is ; – ).
– Olyan, mint egy teve. Nem iszik és nem pisil. Bár vannak praktikáim, hogy legyen a kölök hidratált belülről is…nem könnyű!
– Intelligens. Néha az a fura érzésem van, hogy jobb és mélységesebb beszélgetéseket lehet vele folytatni, mint sok felnőttel.
Most a bátyók: a Nagy még külföldön nyaral, barátjánál (aki lány). Kiment, már lassan másfél hónapja és kint felejtette magát a tengerparti házukban, Horvátországban. Nem aggódom. Az iskola-évkezdés csak hazahajtja a kis édest… (Imádatos! Talán már túl a borzalmas “Mindentjobbantudoknálad”-kamaszkoron, kezd felnőtt lenni…már 18 éves, hihetetlen!!!) Jó vele beszélgetni, sajátos angol humora van (hah, nekem is, csak akkor vagyok humortalan, ha a gyerekeimről írt blogomba vésem a betűket). 2 méter magas, szőke, kék szemű szívdöglesztő hím egyed. Én meg a zelfogult anyja.
Középső gyermekem humora is falrengető (na jó, bevallom, apjuk a leghumorosabb pasi, akivel valaha találkoztam…két ilyen kiváló szülőtől milyen gyermekek származhatnak??? : )). Ő most lép a kamaszkorba, lassacskán (nem, magzatom, meg ne ölj, hogy ezt leírtam!!!! Dehogy vagy te kamasz, ááááh, dehogy!!!!! – Ő az egyetlen, aki olvassa is a blogomat, már amikor eszembe jut néhány havonta sorokat vésni bele.) Okos. Nagyon. Vív, lassan már egy éve, és – minő meglepetés! – ebben a sportágban is, mint az eddigi összesben, tehetségesnek tartja az edzője.
Visszaköltöztünk gödi kis házunkba. Még jó, hogy nem sikerült eladni! Váci szolgálati lakásunkat visszavette a cég. Tehát welcome in God again! : -))) Borostyánok és Duna-illat, változatlanul. Boldogságos nyugalom és CSEND. Igen, igen, ez Vácott nem mindig adatott meg, csak itthon jöttem rá, mennyire hiányzott!!! A természet szépsége. És a csodás Duna- part, ahová minden nap kijárunk. A víz csendje és békéje mindig átmos. Arra gondolok, ha sok pesti ismerné ezt a mi kedvenc, hatalmas, érintetlen, kiépítetlen Dunai részünket, akkor hanyatt-homlok rohannának Gödre lakni. Nem jönnek. Hál’Istennek. Kevés az ember. Nyugalom. Nyugalom!! Kell a magam fajtának.. Itt van kedvem írni, ami váci kiküldetésünk alatt szinte teljesen eltűnt (na ez nem pont így igaz, éppen ott lett kiemelt a másik blogom….).
Hajnali kettő óra múlt….két kis kéz ölel át reggel, hogy sürgősen másszak ki az ágyból, ne lustálkodjak…húzok aludni.
Kommentek